Lassan elérünk történetünk végéhez... Mi történt Pitonnal? Még nem válik teljesen világossá, de a kép tisztul...

***

Piton az izgalomtól szinte remegett, sosem hitte volna, hogy még egyszer képes lesz így érezni. Milyen gyönyörű este, és milyen szépséges az a lány, akit vár. Felébredt szívében a remény  - amit már rég eltemetett magában  -, hogy talán még lehet boldog.

Ahogy ott állt a jégszobor takarásában, Perselus egyszerre úgy érezte, hogy lábai kiesnek alóla, hogy nem tud állni. Megpróbált megkapaszkodni az angyal talapzatában, de a világ egyre távolabb került tőle. A földre zuhant, s képtelen volt többé felkelni.

Nem sokkal később, hangot hallott. Egy lány hangját a távolból. Válaszolni akart, de nem tudott, fel akart kelni, érezni Selenát, de nem ment. Csak húzta lefelé a sötétség, míg végül teljesen elmerült benne...

A tanár csak lassan tért magához. Az ébredésért meg kellett küzdenie. Szemhéját ólomsúlyúnak érezte, csak hosszas próbálkozás után sikerült kinyitnia a szemeit.

Először azt hitte, a gyengélkedőn van, bizonyára odavitték ájulása után. De ahogy lassan visszatért testébe az élet, úgy tudatosult benne, hogy a hely ahol van, biztosan nem a gyengélkedő. Perselus óvatosan oldalra fordította a fejét, így annyi bizonyossá vált, hogy a földön fekszik. Szemével a falakat pásztázta, azokon fáklya fénye táncolt, halvány derengésbe vonva a helyiséget. Ismerős a hely. Piton tovább nézelődött. Egy törött üvegcse a földön, nem messze tőle. Tekintetét feljebb emelte, s az asztal, a jól ismert asztala ott magasodott alig pár méterre tőle.

Alighogy megpillantotta az ismerős tárgyat, egyszeriben nevetségessé vált előbbi bizonytalansága, amelyben képtelen volt megállapítani, hol is van valójában.

Rendben, saját irodájának padlóján fekszik. De hogy került ide? Mi történt?

Piton lassan feltápászkodott a földről, s hirtelen mozdulattal karosszékébe huppant. Gyengének és végtelenül fáradtnak érezte magát. Ennek ellenére csak zakatolt az agya.

Az első gondolata Selena Trelawney volt. Igen. Vele találkozott volna... De hol is? Bál volt. Igen. És Táncoltak. Biztosan táncoltak. Majd találkát beszéltek meg az angyalszoborhoz...

Egyszerűen nem állt össze a kép. Ha ő az angyal jégszobornál várta Selenát, akkor hogy került ő a saját szobájába? Talán valamiért ide kellett jönnie? Itt felejtett valamit? Egyáltalán mennyi idő telt el úgy, hogy ő a padlón feküdt...?

A várakozás és a pinceterembe jutás közötti idő teljesen kiesett, bármennyit is töprengett, nem találta a helyes megoldást.

Piton fel akart állni a fotelből, ki akarta deríteni, hogy mi történt vele, nem volt értelme tovább törnie a fejét. Azonban akárhogyan próbálkozott, nem sikerült talpra állni, vagy ha mégis, az elhatalmasodó remegés a lábain arra figyelmeztette a professzort, hogy jobb lesz kicsit pihennie. Ahogy elernyedt, teste azon nyomban reagált. Szinte pillanatok alatt mély álomba merült.

Órák múlva kopogtatás zajára ébredt a bájitaltanár.

- Piton professzor... professzor, benn van? - Piton már küldte volna melegebb éghajlatra a botort, aki megzavarta, de abban a pillanatban tudatosult, hogy kié az a hang, amely épp szólítgatja őt.

Szinte repült az ajtóig...

- Professzor? - hallatszott egy utolsó bátortalan, feladó kopogtatás. Az ajtó nyílt, épp időben mert a látogató már elhagyni készült a pincefolyosót.

- Hermione... - Piton megkövülten meredt az előtte álló lányra. Nem hitt a szemének, az érzékeinek. Az nem lehet, hogy Hermione Granger áll előtte!

- Professzor, a büntetőmunkára jöttem, azt mondta nyolcra érjek ide. - A griffendéles felettébb zavarba ejtőnek érezte Piton döbbent, átható tekintetét. Egyébként is összerezzent, ha a tanár hozzászólt, vagy rosszalló szemekkel vizsgálta, de ez mindennél borzalmasabb volt.

Piton fejében egyre csak kavarogtak a gondolatok, azt hitte, menten megőrül... hiszen képtelenség, hogy Hermione... Hacsak!

A professzor ezer évnek tűnő, hosszú percek után megszólalt.

- Miss Granger, milyen hónap van?

- Tessék? - Hermione eddig cipője orrát tanulmányozta serényen, így a kérdés nem csak lehetetlensége miatt érte váratlanul.

- Március. Tudja... - Piton érezte, hogy a lány gyanakszik.

- Tudom. És hogy van Ginevra? - fűzte tovább a szót a tanár.

- Ginny Weasleyre gondol, uram? Úgy tudom, jól van, épp átváltozástanra tanul. - Piton zavaros szeme lassan kitisztult, Hermione most már régi, ellenszenves, de egyben inspiráló erejű tanárát látta maga előtt.

- Piton professzor, én nem akarom... szóval... mi lesz a büntetőmunkával?

- Tudja mit, Granger? Ezúttal eltekintek a büntetéstől. Ki tudja, talán most ebből tanul! - S ezzel Piton, Hermionéra csapta szobájának ajtaját.